Az elmúlt három hónapban a fogyasztói hangulat szinte változatlan maradt, derül ki a Michigan Egyetem felméréseiből. A júliusi érték mindössze 1,8 indexponttal volt alacsonyabb a júniusinál, ami statisztikailag jelentéktelen különbségnek számít. Az indexet 66,4 pontra javították az előzetes 66,0 pontról, ami csökkenést jelent az előző havi 68,2 ponthoz képest és nyolc hónapja a legalacsonyabb érték is egyúttal - olvasható az egyetem oldalán.
Már második hónapja csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye júniusban, a szolgáltatási tevékenység pedig öt hónapos mélypontra süllyedt. Az adatok további ösztönző intézkedések megtételére ösztönözhetik a távol-keleti államot – írja a Reuters.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az eurózóna inflációja 2025 második felében valószínűleg visszatér az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljához - áll a washingtoni központú szervezet honlapján.
Az euróövezetben a szolgáltató szektor élénk keresletének köszönhetően az elmúlt év leggyorsabb ütemében bővült az üzleti aktivitás, miközben a feldolgozóipar is fellendülésre utaló jeleket mutatott.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor első részében a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntéséről, valamint a jövő évi gazdasági növekedés előtt álló kihívásokról volt szó, köztük arról, hogy miképpen állhat helyre a belső fogyasztás, a hazai adórendszer egyfajta Achilles-ina. A témával kapcsolatban Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője lesz a vendégünk. Adásunk második részében arról beszéltünk, hogy mit tanulhatnának a nagy autógyártók az Appletől és annak ökoszisztéma-kontrolljáról. Erről Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.
Májusban is folytatódott a magyarországi áramfogyasztás csökkenése, így már kereken egy éve tart a negatív trend. Most először a hazai napelemparkok havi termelése már nagyobb volt, mint a földgáztüzelésű erőműveké.
A japán jegybank szinten tartotta a kamatokat mai ülésén, ezzel továbbra is fennmarad az ultralaza monetáris politika – írja a CNBC. A jegybank a globális gazdasági bizonytalanságok közepette döntött a kamatok szinten tartásáról.
A Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, Kristalina Georgieva szerint a világgazdaság kilátásai középtávon valószínűleg gyengék maradnak a pénzügyi stabilitást fenyegető fokozott kockázatok közepette - írja a Politico.
A januári inflációról szóló első gyorsjelentés azt mutatja, hogy az euró bevezetésének nem volt jelentős hatása a teljes inflációra Horvátországban - közölte a Horvát Nemzeti Bank (HNB) szerdán.
Recesszióra utal a negyedik negyedévben a DIW Berlin német gazdaságkutató intézet negyedik negyedévi konjunktúrabarométerének legutóbbi, decemberi kalkulációja. A visszaesés mértéke azonban enyhébb lehet a korábban becsültnél. A DIW negyedik negyedévi konjunktúrabarométere a decemberi kalkuláció alapján 82,8 pont lett, nagyjából a novemberivel megegyező.
Augusztusban már a második egymást követő hónapban csökkent az euróövezet beszerzési menedzser-indexe (bmi). A konjunktúrafelmérés szerint a megélhetési (energia- és élelmiszer-) költségek emelkedése miatt a fogyasztók visszafogták kiadásaikat, miközben a kínálati korlátok a gyártókat is sújtották.
Jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben romlott decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése alapján. Decemberben 13,5 pontra, az idén április óta a legalacsonyabbra csökkent a novemberi 18,3 pontról az euróövezeti befektetői hangulatindex a várt 15,9 pont helyett.
Óriási kérdőjel mindenkinek, hogy átmeneti inflációs ugrás vagy egy új kor hajnalán állunk, erre Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint majd csak a következő hónapok adnak választ. Az infláció elszabadulásának kockázata országonként a gazdasági sajátosságok miatt eltérő, az egyre inkább elszabaduló árak pedig a korábban tervezettnél drasztikusabb lépésekre kényszerítik a világ jegybankjait - világított rá egy háttérbeszélgetésen a pénzintézet szakértője. Az elemző azt is kiemelte, hogy a hazai gazdaságot egyre erősödő inflációs nyomás jellemzi, Magyarországon nemcsak kínálatoldali okok miatt magas az infláció, hanem ahhoz többek között gyorsuló pénzromlási ütemhez a gazdasági túlfűtöttség is hozzájárul.
A harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest 0,7%-kal javult a magyar gazdaság teljesítménye. Az éves alapon számolt (szezonálisan és naptárhatással kiigazított) GDP-növekedés 6,1% volt. Mind a negyedéves, mind pedig az éves alapú növekedés elmarad az előzetes várakozásoktól. A Portfolio által megkérdezett elemzők a második negyedévhez képest 1,1%-os javulást vártak, az éves GDP-adatra vonatkozó konszenzus pedig 7,4% volt.
A Világbank 8,1%-ról 8,5%-ra javította a kínai gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. Ugyanakkor a nemzetközi szervezet megjegyezte, hogy a teljes helyreálláshoz szükséges az oltási programban való előrehaladás.
A koronavírus terjedése lassult Kínában, de több nagyváros és ipari körzet még igen kemény kontroll alatt van, mindez pedig nagyon jól látszik olyan országos adatokon is, mint a szénfogyasztás, az áruszállítás és az ingatlanpiaci tranzakciószám. Ezek még mindig markánsan elmaradnak az elmúlt évek átlagához képest, ami azt jelzi, hogy a februári gazdasági adatok drámai visszaesést fognak jelenteni, aztán majd remélhetőleg a második negyedévben gyors talpra állás mutatkozik.
Jócskán rángatják az árfolyamokat a vámpolitikai fejlemények.
Január 20-án ismét leteheti az elnöki esküt.
Jelentős az emberveszteség.
A Pentagon szerint a kínai hadsereggel működnek együtt a lajstromba vett cégek.
A kis kudarc ellenére optimisták maradnak.
Sikeres túszcserére került sor.
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.
Alapvetően jó világ jöhet.